Te állod a cechet
Bankcsapda – Várhegyi Éva a „nemzeti” bankrendszer kockázatairól
Mennyire tették kockázatossá a magyar bankrendszert az utóbbi évek tulajdonosi változásai? – szegezte nekem a kérdést a Pénzügykutató 50. születésnapját megülő konferencia kerekasztal-beszélgetésének moderátora, Farkas Zoltán azt követően, hogy röviden ecseteltem a bankszektor „nemzetiesítésének” jelen állását.
A kényes kérdést azzal próbáltam elütni, hogy pánikra nincs ok: mindenható kormányunk képes lesz majd kihúzni a pácból a rászoruló bankokat. Az ünneprontást kerülendő épp a lényeget hallgattam el: azt, hogy a majdani bukások árát nekünk kell megfizetnünk, hiszen a „nemzetivé” tett bankoknál már nem számíthatunk rá, hogy a tulajdonosok állják a cechet, miként tették a külföldi anyabankok a 2008-ban kirobbant válságban.
Nemzetiesítés kipipálva
Az Orbán-kormány 2010-ben meghirdetett programjának megfelelően a hitelintézeti rendszer eszközeinek (és azon belül a hitelállományának) mintegy nyolcadát irányította át a kormányfőhöz közeli kezekbe, amivel elérte a „nemzeti” tulajdon kitűzött 50 százalékos arányát. Persze csak akkor, ha a többségben lévő külföldi tulajdonosai ellenére is nemzetinek tekintjük a bankszektor negyedét uraló OTP-csoportot azon az alapon, hogy magyar központból irányítják.
Kérdés persze, hogy a 65 százalékban külföldi kézben lévő, ráadásul a tőzsdei nyilvánosságnak is alávetett OTP vezetője mennyire akar vagy tud „nemzeti” érdekeket szolgálni. Még ha a kormányfőhöz lojális Csányi Sándor irányítja is a regionális multit, vajon képes-e jelentősebb összegű veszteséges üzleteket is lenyomni a részvényesek torkán? Néhány, Mészáros Lőrinc és Garancsi István cégeinek nyújtott „szívességi” hitelről értesülhettünk ugyan a sajtóból, ezek pár tízmilliárdra saccolt összege azonban elenyésző a bankcsoport 4700 milliárd forintos hitelállományához képest. Az efféle gesztusoknál talán fontosabb jelzés, hogy az OTP főleg idegen honban fekteti be a profitját: csak tavaly három bankot vett (Romániában, Horvátországban és Szerbiában), és további akvizíciókat tervez a régióban. Arra viszont nem mutat készséget, hogy a Budapest Bank megvásárlásával segítse időzavarba került kormányát. (Az EBRD-vel kötött megállapodás értelmében ugyanis a magyar kormánynak legkésőbb az idén tavasszal privatizálnia kell a GE-től három éve visszavásárolt bankot.)
Az orbáni klientúra térnyerésén azonban az sem változtatna, ha az OTP-t az „idegenszívűek” körébe sorolnánk, hiszen az induló pozíciót csaknem annyival növelné meg a bank, mint a zárót. Az OTP-csoporton kívüli „nemzeti” tulajdonú, egyértelműen kormányközelinek nevezhető hitelintézetek aránya a szektor összes eszközeiben (mérlegfőösszegében) mérve a 2010. évi 12 százalékról 24,5 százalékra nőtt 2016 végéig. Ez annyit tesz, hogy Orbán emberei ma már bő 8 ezer milliárd forintnyi banki eszköz felett rendelkeznek, 6 ezer milliárddal többel, mint 2010-ben. Ha a bankokon keresztül gyakorolt hatalmat a birtokolt intézmények hitelezési potenciáljában mérjük, akkor ma 4 ezer milliárd forintnyi hitel sorsáról dönthetnek Orbán emberei. Ez jókora lehetőség, főleg ahhoz képest, hogy a korábbi kormányok csak a 800 milliárdos hitelállományú MFB-t használhatták kifizetőhelyként. (Mindehhez lásd táblázatainkat, amelyeket az MNB felügyeleti részlegének a hitelintézetekről évente publikált Aranykönyvei alapján állítottunk össze. A táblázatokban a 2016-os erősorrendet vettük alapul, a 2010-es, kiinduló állapot szerepel a 2. oszlopban – a szerk.)
|
||
Milyen akciókkal sikerült Orbán köreinek megduplázniuk és ezzel majd 25 százalékra duzzasztaniuk a bankszektor közvetlen uralmuk alatt működő részét? A legnagyobb dobás az MKB megszerzése volt: az államosítás és újraprivatizálás révén a bank részben Orbán földije, Mészáros Lőrinc, részben a Matolcsyhoz közel álló Szemerey Tamás és Balog Ádám kezébe került. Bár az MKB mérete a (jórészt a mi költségünkre) leírt hitelezési veszteségek miatt csökkent, még ma is a piac negyedik legnagyobb szereplője, amely az eszközök 6, a hitelek 5 százalékával rendelkezik. A szintén visszavásárolt Budapest Bank sorsa még nyitott ugyan, de nehéz elképzelni, hogy Orbán végleg kiengedné hatóköréből a bankpiac nyolcadik legnagyobb, 1000 milliárd forintos mérlegfőösszegű, 600 milliárdos hitelállományú szereplőjét.
Jókora falat lett két közepes méretű bank, a Takarékbank és az FHB tulajdonosi körének – jogsértésekkel és átverésekkel tarkított – átalakítása és összeházasításuk az újjászervezett takarékszövetkezeti hálózattal, amelyhez a kormány hozományként 136 milliárd forint készpénzt és a Magyar Posta fiókhálózatának használatát adta. A szimbiózisban működő együttes piaci súlya már megközelíti a 8 százalékot. A tucatnyi szövetkezet összeolvadásából létrejött B3 Takarék szívességi hiteleiről ismert vezetője, az időközben a Takarékbank elnök-vezérigazgatójává és résztulajdonosává avanzsált Vida József mellett tavaly már Mészáros Lőrinc is előbújt a bokorból, amikor nyíltan is bevásárolt az FHB-ba.
Miből és mire?
Vajon mire kell Orbánéknak ennyi hitelintézet? Azt aligha hihetjük, hogy a banki nyereségek lefölözése állna a célkeresztben. Bár az évek óta veszteséges szektor 2016-ban már 500 milliárd forint adózott eredményt fialt, ennek majd a felét az OTP-csoport hozta össze; a nélküle összesített „nemzeti” bankok tulajdonosai együttesen még 10 milliárdot sem tehettek zsebre. Legalábbis nyereségágon. Ha nem gondoljuk, hogy az új banktulajdonosok pusztán altruista indítékból működtetik szerzeményeiket, akkor feltételezhetjük, hogy más úton-módon fialtatják azokat.
A sajtó jó néhány példával demonstrálta, miként finanszírozzák a kormányfőhöz közeli érdekcsoportok egymás üzleteit, sőt még magukat a bankvásárlásokat is. A lehetőség akkor is óriási, ha csupán e bankok hitelállományából indulunk ki, amelynek már a 10 százaléka is 400 milliárdos forrást jelent (és ennyi problémás hitel igazán nem feltűnő). Ezt megtoldhatjuk a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló OTP és Erste, valamint a kormány jóindulatától erősen függő többi nagybank hitelállományának (nagy feltűnést nem keltő) pár százalékával, és máris megdupláztuk a tételt.
Orbán „barátai és üzletfelei” a tartósan állami kézben lévő bankokat elődeiknél leleményesebben vonják be saját céljaik finanszírozásába. Az MFB mellett az Eximbankot is házi pénztárként használják, miután a róla szóló törvényt 2014-ben úgy módosították, hogy belföldi cégek nemzetközi versenyképességét javító befektetéseit és beruházásait is hitelezhesse. A többszöri feltőkésítéssel nagyra növelt állami bank így szinte bárkinek nyújthat hitelt. Ezt a pár év alatt 810 milliárd forintra felduzzadt hitelállománya is tükrözi, amelybe éppúgy beleférhetett a Tv2-re pályázó Andy Vajna vagy a Kopaszi-gátat megszerző Garancsi hitele, mint a Mészárosközeli szállodalánc megvásárlását finanszírozó kölcsön.
Ennél is nagyobb, ezermilliárd forintot meghaladó hitelezési potenciált rejt magában a Takarékbank–FHB–takarékszövetkezetek konglomerátum, bár a baráti hitelezők „listájára” eddig csak a Takarékbank és a B3 Takarékszövetkezet került föl. Ennek oka az lehet, hogy az FHB tőzsdei cégként jobban szem előtt van, és az integrációs segélyből a bank feltőkésítésére fordított 30 milliárd forint ellenére 2016-ban még mindig erősen veszteséges volt.
Nagy leleménnyel használják föl viszont az egyenként jelentéktelen kisbankokat. A Hegedűs Éva irányította-tulajdonolta Gránit Bank, a Garancsi-féle Duna Takarék és a Matolcsy-rokon Szemerey Tamáshoz kötődő Növekedési Hitel Bank legfőbb „hozzáadott értékét” a többi baráti bankkal történő együttműködésük adja. A banktulajdon nem arra kell, hogy a tulajdonosok saját cégeiket hitelezzék (a belső hitelezésnek ugyanis törvényi korlátai vannak), hanem arra, hogy szívességi kölcsönökkel körbehitelezzék egymást. A Gránit Bank például meghitelezte az MKB-t első körben megvásárló szingapúri strómant, miközben a Gránit állami részvényeit 4,5 milliárd forintért megvásárló Hegedűs családnak is szüksége volt valamely bank kölcsönére, amit az alig 2 százalékos tőkearányos profitot termelő kisbank fedezete mellett csak szívességi alapon kaphatott meg.
A hatalom belső bugyraiban lévők a piac szinte bármelyik szereplőjétől megkaphatják a baráti kölcsönt. Mészáros Lőrinc cégei például „szinte mindenhonnan kaptak kölcsönt: az MKB, a B3 Takarék, a Takarékbank, a Gránit, az Eximbank, az MFB, az OTP vagy az Erste is segítette már a birodalom gyarapodását” (lásd cikkünket: A nagy begyűjtés, Magyar Narancs, 2017. szeptember 21.). Az Átlátszó a jelzálogbejegyzésekből és a hitelbiztosítéki nyilvántartásból összesítette a „nemzeti nagytőkések” gyarapodását segítő hiteleket. A „piacvezető” 41 milliárd forintos hitellel az MKB lett, a következő az Eximbank (28 milliárd forint), a bronzérmet pedig az OTP kapta (19 milliárd forint). A 129 milliárd forintra rúgó összesítésben nagyobb összeggel szerepel még a Raiffeisen, a K&H, a Takarékbank, a Commerzbank és a Gránit Bank (lásd: Veszélyesen eladósodott a nemzeti tőkésosztály, bankcsődöket hozhat egy kormányváltás, atlatszo.hu, 2018. január 25.).
Rizikó itt, haszon ott
Nem állítható persze, hogy minden hitel, amit a hatalomhoz közeli emberek kapnak, szívességi kölcsön. Bizonyára vannak köztük életképes vállalkozások és projektek. A 2008-as válságot követő hatalmas bukások fényében mindenesetre gyanakvással kell figyelnünk az újraéledő ingatlanpiacra bazírozó szálloda- és irodaház-építéseket, különösen akkor, ha ezeket a kormányhoz közel álló „nemzeti” bankok finanszírozzák.
Azért is van okunk az aggodalomra, mert a 90-es évek közepén már végigéltünk egy horribilis végszámlájú (az éves GDP 10 százalékát elérő) bankkonszolidációt, amelynek cechjét mi, adófizetők álltuk, és láthattuk a politikai indíttatású baráti hitelekkel sokáig bűvészkedő Princz Gábor bankjának bukását is. Az új évezredet már olyan bankrendszerrel kezdhettük meg, amelynek (zömmel külföldi szakmai) tulajdonosai képesek voltak állni az esetleges bukások számláját. Miként azt a 2008-as válságot követően megtapasztalhattuk, amikor az anyabankok fejenként több tízmilliárd forinttal segítették ki megroggyant tőkéjű leányaikat, és így a magyar államnak egyedül a többségi hazai tulajdonú FHB-t kellett kimentenie.
Most azonban sikerült újratermelni egy negyedrészben tőkeszegény „nemzeti” tulajdonosokkal rendelkező bankrendszert, amelyek a legkisebb baj esetén is kénytelenek a kormányhoz fordulni segítségért. Ráadásul meg is tehetik: vagy azért, mert még mindig haverok, vagy azért, mert bankjuk „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon”. Megint jókorára nőtt az ún. erkölcsi kockázat: amikor a rizikót más viseli, mint aki a hasznot élvezi.
Ha az új banktulajdonosoknak, illetve a mögöttük álló politikusoknak sikerül hosszú időre bebetonozni magukat a hatalomba, akkor bizton számíthatnak majd az állami segítségre. Elsősorban arra, hogy a baráti hiteleikkel megtámogatott cégeket a kormány továbbra is kistafírozza uniós és költségvetési forrásokkal, állami megrendelésekkel, testre szabott közbeszerzésekkel, és ezért akkor is fizetőképesek maradnak, ha a piac kudarcra ítélné őket. Ha ennek ellenére (esetleg a túl sok „baráti” pénzkivétel miatt) mégis veszélybe kerülne a hitelek visszafizetése, akkor pedig arra számíthatnak a banktulajdonosok, hogy a kormány őket segíti ki a bajból. Ahogyan például tőkejuttatással felszínen tartották a csőd közelébe jutott Széchenyi Bankot – egészen addig, amíg tulajdonos-vezetője kegyvesztetté nem vált.
Farkas Zoltán kérdésére tehát, hogy mekkora kockázatot rejt a „nemzetiesített” magyar bankrendszer, most is azt mondanám, hogy legfeljebb a csekély számú, nem biztosított nagybetétesnek jelenthet rizikót, és nekik is csak akkor, ha valamely „baráti” banktulajdonos kikerül a pikszisből. A magyar gazdaság haveri körön kívüli szereplőjeként vagy egyszerű adófizetőként viszont nemcsak egyfolytában kockáztatunk, hanem folyamatosan veszítünk is. Vagy azért, mert a mi rentábilis vállalkozásunk helyett mások nyerik el a hiteleket és az uniós támogatásokat, vagy azért, mert a mi adónkból pótolják a költségvetésből érdemtelen célokra kifolyó pénzeket. És persze annál többet veszítünk, minél tovább működik ez a rendszer.
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/bankcsapda-109480
Veszélyesen eladósodott a nemzeti tőkésosztály, bankcsődöket hozhat egy kormányváltás
Akár bankcsőd-hullámot is okozhatna egy kormányváltás, vagy ha bármilyen egyéb okból elzárnák az úgynevezett nemzeti nagytőkések közpénzes bevételeit. Oligarcháink veszélyesen ki lettek tömve kereskedelmi és állami banki hitelekkel. Márpedig ha elapad a bevétel, akadozni fog a törlesztés is. Az Átlátszó 129 milliárd forintnyi politikailag kockázatos bankhitelt számolt össze, de szakértők szerint ez a szám jóval magasabb is lehet.A pénzvilág komoly kockázatként tekint arra az új helyzetre, hogy a nemzeti nagytőkések terjeszkedését az utóbbi években kereskedelmi és állami (Eximbank) hitelek finanszírozzák. Méghozzá nyakló nélkül. Az általunk megkérdezett szakértők egy kivételével egyetértettek abban, hogy ebből komoly gondok adódhatnak.
Aki a kivételt képviselte, ő sem számít arra, hogy a teljes futamidőben, végig rendben törlesztenek majd oligarcháink minden kölcsönkapott fillért. De ez a szakember úgy látja, hogy nem olyan könnyű bedönteni egy bankot, hát még az egész bankrendszert.
„A betéteseket 100 ezer euróig kisegíti az Országos Betétbiztosítási Alap, a banknak pedig majd mentőövet dob az állam, például a leértékelt részvények átvételével. Nem rosszabb hír ez sem, mintha minden rendben menne: mégis miből fizetnek rendesen? Hát persze, hogy az állami megrendelésekből.”
Too big to fail, azaz túl nagy ahhoz, hogy bedőljön, idézte forrásunk a bankárközmondást. Magyar verziója: ha tartozom százezer forinttal, az az én bajom, ha százmillióval, az a banké.
Más forrásaink szerint az állami munkák elapadása maga lenne a krach, márpedig ehhez még kormányváltás sem kell, elegendő egy erősebb G-nap, vagy egy mérsékelt világgazdasági sokkhatás. A bankközi kamatok pár százalékos emelkedése milliárdos plusztétel évente a törlesztésben.
Az Átlátszó által megkérdezett legborúlátóbb bankember szerint ezzel a túltolt kvázi-piaci hitelezéssel a magyar bankrendszer el is vesztette bankrendszer-jellegét, a csőd kódolva van, csak az ideje kérdéses. A következők az érvei:
1. Lévén banktitok, nem ismertek a szerződés olyan fontos elemei, mint a kamat vagy az önrész, márpedig ehhez képest minden adat másodlagos. A kétkezi, nem csókos kkv-k az úgynevezett BUBOR (a magyar bankok kihelyezési forintkamatainak átlaga) felett kb 2,5 százalékkal kaphatnak hitelt, egyhónapos kamatperiódusra. Ez sem drága pénz egyébként. Most nem az. De amennyiben a kölcsön százmilliós-milliárdos tőke-összegű, egyetlen százalékos kamatemelkedés is milliárdokat jelent a törlesztéskor évente.
2. Nem ismertek a fedezetértékelések sem, csak hasraütésszerűen mondhatjuk, hogy egy Budapest belvárosi palota „jó” biztosíték, míg egy vidéki kastély kevésbé az. Csakhogy egyikről sem biztos, hogy egy nem várt kényszerlikvidációs helyzetben annyit lehet majd kapni érte, mint amennyire értékelték a hitelbírálatkor.
3. Ráadásul nem ismertek a szerződés egyéb fontos feltételei sem, így könnyen előfordulhat, a bank nem is olyan könnyen tudja rátenni a kezét a fedezetre. Pénzügyes körökben az hírlik például, hogy az egyik oligarchaügyben is emlegetett középbank olyan elővigyázatlanul szerződött a Belvárosban nemrég még kiskirályként emlegetett ingatlanvállalkozóval, hogy csak az ő, azaz az adós közreműködésével értékesíthetné tovább a megszerzett fedezetet.
Fontos szempont az is, hogy a bank mérlegfőösszegéhez képest mennyi az úgymond bizalomerősítő baráti hitel. Ezzel kapcsolatban forrásaink különbséget tesznek például a szintén Mészáros-finanszírozó OTP és a Fidesz-közeli bankok között, mondván, az OTP hatalmas, Csányi pedig mindig biztonsági játékos volt. Ha adott, körbe is bástyázta magát.
Forrásaink egy része elnézőbben értékeli a beruházási hiteleket és a projektfinanszírozást, akkor is, ha annak fedezete, nem egy esetben konkrétan is, az állami megrendelés. Általában is megértőbbek például Garancsi István érdekeltségeivel, a Market Építővel pedig különösen. Mondván, a cég valóban a magasépítő-ipar egyik zászlóshajója, bármilyen rezsimben megállná a helyét. Az, hogy a fele 2014 óta (közvetve) Garancsié, legfeljebb azt mutatja, hogy a NER is tud, ha akar szakértő szemmel bevásárolni.
Igazán nagy kockázat az, amikor pusztán politikai megfontolás vagy egyéni szenvedély fűtötte akvizícióhoz kerül egy zsák banki pénz. Márpedig a médiavásárlások egy része például ilyen forrásaink szerint.
Nagy bank csak nagyot tud bukni
Rengeteg pénzt, a legóvatosabb becsléssel számolva is csaknem 130 milliárd forint hitelt számoltunk össze, a kölcsönöket 2014 után kapták a nemzeti tőkések céges érdekeltségei. Mészáros Lőrinc magánemberként is adósa az OTP-nek. Százmilliós nagyságrendben látszik kölcsön a hitelbiztosítéki nyilvántartásban a nevére keresve. A Földet a gazdáknak! programban való részvételt segítette a bank, a fedezet az elnyert állami termőföld.
Forrásaink elsősorban a közelmúltban oligarcha-közelbe került kereskedelmi pénzintézetek esetleges későbbi nehéz napjaitól tartanak. Ilyennek mondható a Mészáros befolyási körébe tartozó MKB, a szintén Mészáros-kötődésekkel rendelkező Takarékbank és B3 Takarékszövetkezet, a hozzájuk kötődő, valahai Spéder-fellegvár FHB, illetve a Matolcsy-rokonság kisbankja, az NHB.
A felsoroltak közül forrásaink kifejezetten az MKB-t és második körben a Takarékbankot emelték ki, mint nagyobbnak számító lakossági bankokat, mondván, ebben a magasságban már nem lehet kicsit bukni.
Egy bank nagyságát, gazdasági szerepét a mérlegfőösszeg mutatja a legjobban. A bankracio.hu oldal szépen összeszedte a magyar pénzpiaci szereplőket, e szerint az MKB 2099,19 milliárd forintos 2016-os mérlegfőösszegével valóban a felső középkategóriában foglal helyet. A 2016 óta szintén kisebb részt magyar állami Erste, illetve az osztrák kézben lévő Raiffeisen küzd vele egy súlycsoportban.
Az MKB jelentősen, számításaink szerint több mint 40 milliárd forinttal megsegítette a nemzeti tőkésosztályt. Köztük Mészáros Lőrinc érdekeltségeit is. A hitelek zöme még a bajor állami banki tulajdon idejére datálódik, vagyis még azelőttre, hogy előbb Matolcsyék szárnyai alá, majd a hitelezett Mészárosék befolyásába tartozott volna a pénzintézet. Most mindenesetre több Mészáros-érdekeltség is MKB-adós, így a Mediaworks, a CLH Hűtéstechnika, a Hunguest szállodalánc tulajdonosai (utóbbi az állami Eximbankkal közös finanszírozásban).
Nem tudni, a banktitok természeténél fogva nem is tudhatni, bár segítené a tisztánlátást, hogy a jelenlegi fő tulajdonosok, így a Mészáros-féle Konzum Nyrt. alapkezelője által kezelt Metis Magántőkealap, annak idején vettek-e fel hitelt a bank részvényeinek megszerzésére, és ha igen honnan, milyen feltételekkel. Sem a Metis, sem a Konzum Alapkezelő nevén nem találni hitelbiztosítékot.
A Metist egyébként Mészáros kvázi megörökölte Matolcsy-Szemerey-közelből. Amikor a Matolcsy-közeli befektetők 2016-ban beléptek tulajdonosként konzorciumban a magyar állam helyére, még 37 milliárdos vételárról szóltak a hírek. Nehéz elhinni, hogy ekkora összeget bárki is kiborít a táskájából.
Számításaink szerint az MKB az első számú oligarchafinanszírozó. Lemaradva ugyan, de ezüstérmes az állami Eximbank. Majd felsorakoznak a „valódi” kereskedelmi bankok: harmadik helyezett az OTP, s a dobogóról épphogy lemaradt a Raiffeisen.
Az OTP és a Mészáros-birodalom kapcsolatát a 444 már 2016-ban elemezte. A tisztán piaci pénzintézetek oligarchás kihelyezései azt is jelentik, hogy az úgymond valódi bankoknak is érdekük a Nemzeti Együttműködés további zökkenőmentes működése. És nem csak nekik, hanem a betéteseiknek is.
Az Exim szerepe is izgalmas. Mint arról részletesen írtunk, egy törvénymódosítással tette lehetővé az Orbán-rezsim a klasszikus export-import finanszírozó szerepkör bővítését. Andy Vajna TV2-jének megvásárlása azonban annyira kilógott még e tág keretekből is, hogy a kaszinóoligarcha kereskedelmi finanszírozásra váltott – történetesen az MKB-t választva.
Szintén lecserélte az Eximet Tiborcz István: Szivek Norbert MNV-vezérrel közös bizniszüket, a Mahart-székház tömbjének luxusszállodává alakítását immár csak a Takarékbank és a Gránitbank finanszírozzák.
Módszerünk
Magasan kvalifikált Big Four-os szakiknak is hetekig tart átnyálazni a céges belső dokumentációt, hogy összeálljon egy vállalatcsoport nagyjából valósnak tekinthető hitelállománya – ahogy például ennél a simlis dél-afrikai cégnél történt. Amivel mi szolgálhatunk, az becslés. Méghozzá a lehető legóvatosabb.
Forrásai: a cégnyilvántartásban a céges üzletrészeket terhelő jelzálog, annak értéke a hitelbiztosítéki nyilvántartásból (ahol ez szerepel), illetve az elzálogosított céges követelések ugyanonnan. Sajnos a nyilvántartásból nem derül ki, hogy amikor ugyanaz a bank több szerződéssel is kap biztosítékot, akkor több kölcsönt biztosítanak-e így, vagy egyetlen hitel kapott további megerősítést. Ilyenkor egyetlen, igaz, a legmagasabb összegű „biztosított követelést” számoltuk tartozásnak.
Csak az 500 millió forint feletti hiteleket és csak a tőketartozást számoltuk. Felfelé torzíthat viszont, hogy a hitelek egy része keretmegállapodásból eredhet, azaz nem biztos, hogy a teljes összeget lehívták vagy le fogják hívni.
Ingatlanok esetében, ha szükséges volt, ellenőriztük a hitel összegét a tulajdoni lapon. Mivel a cégcsoportok, különösen a Mészáros-féle tőzsdei cégek és leágazásaik tulajdonosi szerkezete meglehetősen szövevényes, ráadásul a hitelbiztosítéki nyilvántartásból nem is derül ki feltétlenül az eredeti adós, nem egyes cégek hiteleiről, hanem az úgymond „kötődő érdekeltségek” kötelezettségeiről beszélünk.
Egy-két fontosabb esetben forrásként kezeltük a nem cáfolt sajtóközléseket is. A Vistonta Projekt (keményítőgyár) MKB-Exim hitelének összegét például a Heti Válasz kalkulálta ki, mi pedig egyéb adat híján vélelmeztük a feles megoszlást. A hiteldömping mechnanizmusának megértésében pedig nagy segítség volt az Index és a HVG elemzése.
Háttérbeszélgetésekkel féltucatnyi szakértő forrás, bankárok, pénzügyi elemzők és szakújságírók segítették az Átlátszót.
Mégis, mire kapták?
Garancsi István: darabra legtöbb jelzálog a Market Építőt érinti, a jogosultak kizárólag „valódi” kereskedelmi bankok. A hitelbiztosítéki nyilvántartás adataiból az következtethető ki, hogy valamennyi hitel projektfinanszírozás, a fedezet elsősorban a munkákból eredő árbevétel. Összegében jelentős a Garancsi-csoport két eximbankos hitele is: a sokat elemzett Kopaszi-gáti és Clark Ádám téri építési beruházások elősegítésére.
Mészáros Lőrinc: magánhitelei földvásárlásokat szolgáltak. Tetemes jelzálog van a vidéki napilapokat kiadó Mediaworksön – a teher a Pecina-időkben került a cégre, alighanem a Pannon Lapok Társasága felvásárlásának megsegítésére. Kiemelkedőnek mondható az R-Kord, a Fejér-B.Á.L. illetve a Mészáros és Mészáros Kft.-t érintő jelzálog, ami mind projektfinanszírozást takar, fedezete az infstrastuktúra-közmegrendelések bevétele. Hárommillió euró értékben jegyeztetett be jelzálogot az állami Eximbank a Wamsler SE kanadallógyárra 2016-ban. Vagyis akkor, amikor papíron még nem volt az anyacég Opus Global Mészárosé, de már szóltak hírek arról, hogy abba az irányba tart.
Szíjj László: a Duna Aszfalt a nagyrészt állami munkák projektfinanszírozására kapott hitelt az MKB-tól és más bankoktól. A hitelbiztosítéki nyilvántartás mutat egy orosz állami érdekeltségű sberbankos jelzálogot is 2017-ből, de sajnos a hitel összegét ebben az esetben nem tartják nyilván.
Andy Vajna: a TV2 felvásárlása az egyetlen, egyébként elég alaposnak tűnő módon körülbástyázott hitelügylete – legalábbis a hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint. Számos más Vajna-céget is terhel jelzálog az adóson kívül ezen ügylet kapcsán.
Tiborcz István: ingatlanberuházások (Mahart-székház és szomszédsága)
Matolcsy Ádám: Orgio/New Wave Media céget terhelő jelzálog még Száraz István tulajdonlása idejéből. Banki informátoraink ezt tartják a legkockázatosabb hitelnek, lévén az Origo a Telekom-időkben még masszívan veszteséges volt, s a jelek szerint az eredmény jelenleg is nagyban függ az állami hirdetésektől.
A hitelbiztosítéki nyilvántartásban mindenesetre nyomon követhető, hogy az MKB-s kölcsön időről időre, legutóbb tavaly decemberben bővült újabb biztosítékokkal: alapvetően követelésekről szól, de immár elidegenítési és terhelési tilalmat is feltüntet. A jegybankelnök fia érdekeltségei közül a Balaton Bútort is terheli jelzálog, méghozzá a családi érdekeltség NHB Banké.
Bankjaik vannak, bankáraik nincsenek
– ezt szintén pesszimista bankár-forrásunk említette, azt igazolandó: hiányzik a szakértelem is, ami óvatosságra ösztönözné a csapatot.
A Fidesz gazdasági/pénzügyes szárnyát évtizedeken keresztül két sztárbankár neve fémjelezte: a valahai OTP-s második ember Spéder Zoltáné, és a mindenféle állami bankokat, pénzügyi hivatalokat vezető Töröcskei Istváné. Mindketten csúful végezték a 2014-es választásokat követő oligarchacsere során. Spéder esetét ebben a cikkben foglaltuk össze, Töröcskeiről pedig egyebek mellett itt és itt olvashat. Ők még azokban az időkben voltak menők, amikor a Fidesz egyik ideológiai sarokpontja éppen a bank- és bankárellenesség volt.
A saját bank ötlete még a G-nap előttre datálódik. Annak ellenére, hogy a Simicska-féle Közgép cash-flow-ból és előlegből is képes volt finanszírozni gyakorlatilag ugyanazt az állami munkát (mindent), amit most utódai végeznek. Ekkoriban Simicska Lajos cégcsoportja termelt évi tízmilliárd forint feletti tiszta hasznot, amit kézenfekvőnek tűnt bank alapításába vagy megvételébe fektetni, a tervek azonban fennakadtak a G-napon.
Párhuzamosan ment a takarékszövetkezeti rendszer áramvonalasítása Garancsi István, de főképp Spéder Zoltán elgondolásai alapján. A kezdeti terv az OTP megszorítása volt. Ez túl nagy falatnak bizonyult ugyan, azonban remeknek tűnt takszöv-biznisz a fidesz-közeli bankrendszer alapjainak. Különösen azután, hogy a túl mohónak bizonyult Spédert levették a tábláról.
A többi kereskedelmi banki szerzemény a közelmúlt gyümölcse, abban ugyanakkor nem téved aggodalmaskodó forrásunk, hogy Spéderékkel összevethető pénzügyes szakembert egyelőre nem termelt ki a tenderarisztokrácia. Viszont a Matolcsy vezette jegybank bevezette és töretlenül folytatja az őrültnek tűnő unortodox monetáris politikát, a BUBOR tavaly ősszel például negatív tartományba csúszott. A NER gatyáig eladósodott krémjének immár személyes érdeke, hogy a gyakorlat töretlen maradjon.
Szépen hangzik a „nemzeti” tulajdon szlogenje is. Csakhogy éppen annak köszönhető, hogy Magyarország viszonylag épségben vészelte át a kétezres évek végének gazdasági krízisét, hogy a leánybankok külföldi tulajdonosai a zsebükbe nyúltak, amikor gond volt. Erősek a kételyek, hogy a proxyk ezt megteszik-e majd hasonló esetben.
Rádi Antónia
https://atlatszo.hu/2018/01/25/veszelyesen-eladosodott-a-nemzeti-tokesosztaly-bankcsodoket-hozhat-egy-kormanyvaltas/
