He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Okosságok

2018.01.28. 08:00 guma

Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.
(John Lennon)

Figyelj arra, aki keresi az igazságot és őrizkedj attól, aki hirdeti: megtalálta.
(André Gide)

A titok a te foglyod, ameddig megtartod; de te leszel a foglya, amint tovább meséled. (zsidó közmondás)

Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk. (Helen Keller)

A kihívások teszik életünket érdekessé; azok legyőzése ad értelmet neki.
(Joshua Marine)

Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói. (Alphonse Karr)

Ezután ismét Almitra szólalt meg, és azt mondta:
Mester, és mi a helyzet a házassággal? Ő így válaszolt:
Együtt születtetek, és örökké együtt lesztek.
Igen, még Isten néma emlékezetében is együtt lesztek.
Hagyjatok azonban helyet szüntelen együttlétetekben,
És hagyjátok, hogy az ég szelei táncoljanak köztetek.
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetből,
Inkább hagyjátok, hogy hullámzó tenger legyen lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.
Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne ugyanazt a kenyeret egyétek.
Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.
Adjátok a szíveteket, de ne bízzátok egymás őrizetére,
Mert csak az élet zárhatja kezébe a szíveteket.
Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz,
Hiszen a templom oszlopai is külön állnak,
És a tölgyfa és a ciprus sem nő egymás árnyékában.
(Kahlil Gibran: A próféta)

Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat. (Jawaharlal Nehru)

Ahhoz, hogy önmagad legyél - egy olyan világban, amely éjjel-nappal arra törekszik minden erővel, hogy olyanná tegyen téged, mint akárki más - a legnehezebb csatát kell megvívnod amit csak lehet emberileg, és sosem szabad abbahagynod a harcot. (E. E. Cummings)

A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen. (Teréz anya)

Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat. (Andrew Carnegie)

Az ember legvégső mértéke nem az, hogy mi mellett áll ki a kényelem és a komfort idején, hanem hogy mi mellett áll ki a kihívások és a viták idején. (Kenny Rogers)

Egy bölcs ember több lehetőséget csinál, mint amennyit talál. (Francis Bacon)

Semmi sem képes oly magasra nőni és oly mélyre hullani, mint az ember. (Hölderlin)

A szerelem értékét az akadályok emelik. A könnyű siker megfosztja a varázsától. (Stendhal)

Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki." (Szókratész)

Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál." (Paulo Coelho)

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel." (Müller Péter: Szeretetkönyv)

Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!" (Müller Péter)

A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is." (Tatiosz)

Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak." (Tatiosz)

A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret." (Tatiosz)

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül... váratlanul." (HamiaLinda)

Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki." (Müller Péter)

Mi az hogy adni? Egyszerűnek látszik a felelet erre a kérdésre, pedig valójában tele van kétértelműséggel és bonyolultsággal. A legelterjedtebb félreértés szerint, aki ad, az “felad" valamit, megfosztja magát valamitől, áldozatot hoz. Az olyan ember, akinek jelleme megrekedt a befogadó, kihasználó, felhalmozó beállítottság szintjén, az csakugyan ezt érzi, amikor ad." (Erich Fromm)

Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit... Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nehallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik."
(Márai Sándor: Füves könyv - Az egyezkedésről; Arról, hogy a szívünkkel is kell élni)

Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul, és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet. Ha bármely más tevékenységgel ez volna a helyzet, az emberek mohón igyekeznének kideríteni a kudarc okait és megtanulni, hogyan csinálhatnák jobban - vagy felhagynának vele. Mivel ez utóbbi a szeretet esetében lehetetlen, a kudarcon alighanem csakis úgy lehet felülkerekedni, ha megvizsgáljuk az okait, és elkezdjük tanulmányozni a szeretet jelentését." (Erich Fromm)

Első lépésként tisztába kell vele jönnünk, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani, mondjuk zenét, festészetet, ácsmesterséget vagy az orvosi, a mérnöki tudományt." (Erich Fromm)

127 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3213554921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gazoló 2018.01.28. 17:06:22

@guma:

tagára nem tudok megharagudni,bár náha szájberbacnám))

mindig erre gondolok..

""""anyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lukács 23,34))))))))))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 17:08:04

@gazoló: :-) Látom a fügével feldobott páleszben is keresitek a bölcsességet. :-) Monjuk szerintem jó bor is megárt a sok, de majd nyitok egy boros frakciót. :-)

Fabi vagy megunt minket vagy fontosabb dolga van, vagy fekete autó vagy másik egészségtelen lehetőség (erre gondolni sem merek). :-(

b1-en túl alig maradt közéleti blog. :-(

Most találtam kettőt.

legyenvegrerendszervaltas.blog.hu/
doku.blog.hu/

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 17:13:04

Meg még talán ez. Csak az utolsó 3 posztot futottam át, de már ez alapján is jónak tűnik (számomra). :-)

teveszmek.blog.hu/

gazoló 2018.01.28. 17:32:56

@rdos:

az utolsóra gondolni sem merek,ha nem az ..jó egészséget neki,de azért benyöghetné mi a szitu)

a feketeautó sem meglepi 2018/1984 mayariországán..

guma 2018.01.28. 17:34:25

@rdos:

szia! :)

szinte mindenről leszoktam, mer beszélgetések helyett vagdalkozás van mindenhol, pedig engem a vélemények széles skálája vonzott mindig.

most meg a gép szórakozott velem - teljesen visszafogom magam a csavargástól...

guma 2018.01.28. 17:36:49

@gazoló:

@rdos:

szerintem nincs más gond, csak nem látja értelmét...

guma 2018.01.28. 17:40:36

@gazoló:

nem haragszom én sem rá, szinte sosem - de pont ezért féltem, mert "meggondolatlan" tüzes csikó...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 17:40:59

@guma: Szia. :-) Nem leszoktál, hanem leszoktattak. :-(

Birca megvan? A két három napja regelt fröcsögők? Csak trollkodni tudnak és egyre durvábban. Nem kell rájuk figyelni.

Ez, ami most folyik nem az ötvenes (195o) évek, hanem a negyvenes évek végének a reinkarnisa. Csak a vérvörös zászló narancssárgába váltott, de már barnul rendesen. :-(

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 17:43:19

@gazoló: @guma: Legyen igazatok. :-) Ez még a legkisebbik rossz. :-) "Profi" mocskolódókat normális ember nem kedveli.

gazoló 2018.01.28. 17:43:42

@guma:

én azért járok hozzád,mert itt béke van,színek hamisság nélkül)
persze nem biztos,hogy ez jó állapot,de francnak sem hiányzik a heti robot után vagdalkozni)

.......

mindjárt itt lesz "tessó és nyaligátor leszek perceken belül)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 17:45:56

@gazoló: Ja, bocsi, feketeótóban Ne legyen igazad! Meg ha feketeótó lett volna, akkor gondoskodtak volna a nertársak agitproposai a gyík eltüntetéséről. Nem ez történt, ezért inkább ha @guma: -nak lehet igaza.

taga20 2018.01.28. 17:49:50

@gazoló: na befutott a nyaligátor. mindenkit körbe nyalt, csak a legértelmesebbe rúgott bele!

köszönjük emese, tekerhecc még egy kört!:)))

www.napiszar.hu/showPost/Gondolta_megprobalja_o_is

guma 2018.01.28. 18:00:11

csak finoman kóstolgassátok egymást! :)))
nyalakodni meg máshol is lehet, nem kell ahhoz nyilvánosság :D

jóbb a békesség, egy kis duma, sok zene és jó képek sem ártanak :DDD

gazoló 2018.01.28. 18:03:31

@taga20:

"legértelmesebbe rúgott bele!"

anyád,mámint margóanyád))

húszezresem lett volna erre és ime))

a túloldalon tagalalták is rendesen,de mi így is vállalunk,a többi meg bekaphassa))

taga20 2018.01.28. 18:06:55

@gazoló: látom összehaverkodtál a gumigerincű erdésszel a másik blogon:))))

ritka nagy állat a csóka.

gazoló 2018.01.28. 18:23:47

@taga20:

ezt kapd el hyperentellektüell haverodtól))

" itt van az egész fosblogos VIP banda. Azt már megértették, hogy itt percek alatt éveket okosodhatnak."

má ne haragunj,de most voltam utoljára külhoni beképzelt,felfuvalkodott 'kötchögjeink között(

kb. háromszor néztem oda,de semmit,nullát ér a bőrük,amire annyira büszkék,okosodni pedig végképp nem járnék ezekhez a multikultira kigyúrt gyökér vagy bozgor kiskakasokhoz((

taga20 2018.01.28. 18:31:59

@gazoló:
"" itt van az egész fosblogos VIP banda. Azt már megértették, hogy itt percek alatt éveket okosodhatnak.""

hetek óta oda is járok.
remélem most má vágod, hogy miért lettem hirtelen ilyen kurva okos!:)))))))))))))))

guma 2018.01.28. 18:44:38

fordítok nektek, mert nem ismeritek az előzményeket.

a fosblog=a határátkelő
a VIP a vezetők és pár régi tag

amiből kiszakadtak - de némelyik visszajár olvasni és igen kemény szavakkal illetnek embereket...

én ezt sosem tudom/tudtam megérteni. ha kiszállok valahonnan - semmi nem visz rá, hogy hátraköpködjek, még ha a véleményen nem a legjobb a régi csapatról, akkor sem.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 18:53:54

@guma: Köszi. :-) Nem neked mondom, csak úgy vizilófálok a "komment vitákon".

Ha egy troll trollkodik, mi lehet a jobb ellenszer?

Beleállni vele kemény személyeskedő vitába, ki tud hangosabban és trágárabbul szájkaratézni?

Vagy van ez a "hasmenős rája". A szarok rája?

Tegyük át való életbe.

Első esetben a vége, "gyere ki a hóra" mint digerrdrájvernél. :-)

Második esetben trolltartó monológ a vége. :-) Bélsár lehet úgy szónokolni hogy minden hallgató elmegy. :-) Nekem ez a szimpibb. :-) És lehet hogy hatékonyabb is?

Persze ha van jobb ötletetek az is érdekelne. :-)

taga20 2018.01.28. 18:59:47

@rdos: és mi van ha a bloggazda és bandája a troll?
arra van megoldásod?:)

gazoló 2018.01.28. 19:00:30

@guma:

kösz Margó,legalább abban megnyugodtam hogy nem ez a blog,mert kikaparom szemeiket))

guma 2018.01.28. 19:20:23

@taga20: :)

:D

mi van, mi van: beszállhatsz játszani! :)))
de akkor ne csodálkozz ha körbetáncolnak!

ahova most sétálgatsz, ott olvasd el a posztot és generáld csak tovább a hsz számot.
bár csak a birkát rakták oda boxzsáknak, te meg....

ennek a posztnak is volt előzménye ahol 100ezer hsz született, de ott volt többször jó duma a régi tagokkal. én rengeteget nevettem, ahogy ölre mentek - ott pofáztam bele egyszer, amiért az erdésztől meg is kaptam a magamét! :D

@gazoló:

ne legyél már harcimarci! :))))

taga20 2018.01.28. 19:57:27

@guma: nekem van egy olyan érzésem, hogy az a blog egy zártosztály, négy beteggel:))

néha babaszok egy-két koncot közéjük, asztán nézem a négy barmot, ahogy marcangolják a cafatot:))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 20:51:24

@taga20: Hát a "Pepita Bendő Bandájával" nehezebb elbánni, mint holmi magányos elkövetővel. :-( Mégis csak egy banda. :-)

Esetleg a gyomorrontásos rája?

Hogy a rontás szálljon rája! :-)

A trolltartó az a kommentelőknek is és a blogolóknak is praktikus bútor darab lehet. :-) Csak egy ötlet. :-)

Pincér: Más egyebet?

Vendég: Esetleg ha kérhetek világbékét.

Pincér: Az nincs az étlapon!

Vendég: Köszönöm, akkor mást nem kérek. :-)

Ui.: Az élet nem bonyolult. Csak a bonyolítók bonyolítják. :-(

guma 2018.01.29. 11:12:15

helyesbítek! D

még nem olvastam mit műveltetek, tehát az is lehet, hogy ezt a blogot is sikeresen átnevezték...

na majd a hétvégéig utánajárok. addig is a kannibalizmus nem tolerálható, mert a végén én is átmegyek szadistába! értve? :)))

gazoló 2018.01.29. 17:39:35

@guma:

nem leszek a hétan és ne értsd félre,csak találtam engesztelésül)

szép hetet))

www.youtube.com/watch?v=kRnY18pKc8s

guma 2018.01.30. 20:27:51

@gazoló:

hol csavarogsz?

én nyalogatom a lelki sebeim, mert padlóra küldött ez a vírus...
még ide is alig merek belépni, mer fogalmam sincs, hogy ki vagy mi szabadította rám azt a szemetet...

gazoló 2018.01.30. 22:45:14

@guma:

szia és jobbulást)

igazán kibírhattad volna 'rontás nélkül,hisz mindjárt itt a tavasz)

"fogalmam sincs, hogy ki vagy mi szabadította rám azt a szemetet..."

soros volt az,gyurcsánytól kapta el,akit a jegyszedő anyja egy malomtulajdonos felesége tüsszentett le,kétszer egymás után)

család,meló,kis tavasz,kis relax fürdőben..ennyi a hét)

januári méh a téltemetőkön)..nooormális?)

kepkezelo.com/images/vq0i9tn425637slwcfel.jpg

jóccakát)

/majd jövök hétvégén,addigra itt lesz a főnyaligálóesztergályos terrorista)

gazoló 2018.01.31. 16:45:09

Most ezt műsoron kívül..szelíden szeretném közölni az összes '1984-ből itt ragadt és bizalmas adatokat kezelő,csinovnyik,csúszómászó,identitásokat figyelő és billentyűzetleütő kibaszott progikat kezelő nerkémeknek:
basszamegakurvannyát az összes 'klikket fenntartó,ezt a korrupt rendszert éltető,bűnrészes fasszopó jó édes anyukáját,hoffmanrózsástólbaloghzoliig bezárólag mind,aki bűnrészes ebbe a katyvaszban,amit úgy hívnak ""magyar oktatás(maradéka)..

bővebben majd később vagy privátban vagy négyszemközt..erre nincsenek szavak..

guma 2018.01.31. 18:08:54

@gazoló: :)

látom, te is földre kerültél.

nem tudom, hogyan keveredünk ki ebből a sok mocsokból...
vigyázz magadra és a családra.

taga20 2018.01.31. 18:36:24

@guma: szia margarita:)

látom közben küzdesz a négyek bandájával, a traktoros blogján.

ráadásul a negyedművelt birka mára ki is derítette, hogy te is a sorosgyuribá ügynöke vagy:)

ja és remélem legyőzted a vírusokat, vagy az átkot!:)))

hamá átok, ako zene!

www.youtube.com/watch?v=j1wgaFJ0750&list=RDj1wgaFJ0750

gazoló 2018.01.31. 18:37:06

@guma:

"látom, te is földre kerültél."

közvetve,de annál jobban fáj..nem éltem rákosi alatt,de most már simán el tudom képzelni..
majd beszélünk..ha nem jön fekete autó(

gazoló 2018.01.31. 18:47:54

@taga20:

ütni ezeket wazz a mentőben és a ..fal mellett is!!!!!

guma 2018.01.31. 18:57:01

@taga20:

annyit emlegettétek itt, hogy erőt vettem magamon a kattintásra. ott viszont az a pár hsz a kedvem máris elvette az olvasástól.

nem is fogok küzdeni, mert nincs miért.

guma 2018.01.31. 19:05:06

@gazoló:

igen. a közvetve is piszokul tud fájni.
(engem pl sztálin halála az utcán ért, ahol vigyázzban kellett állni 1 percig... - a felnőttek rám szóltak mert nem álltam meg rögtön!)

gazoló 2018.01.31. 19:18:59

@guma:

"
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek."

gazoló 2018.01.31. 19:35:32

@guma:

Margó..anélkül,hogy a túloldali külhoni fazonokat ekézném,azért el kell hogy mondjam,nincs mit szégyenkezned a kommentszámok ellenére!
Ide jó bejönni és ha nincs is hozzászólás a színeid akkor is fennmaradnak..
Nekünk 'itthon élőknek nincs arra lehetőségünk,hogy naphosszat 'trécseljünk egy írás alatt,de stenbizony rohadtul jó lenne mindenről értekezni)

talán nyuggerként novemberi éjszakákon majd egyszer)

www.youtube.com/watch?v=8SbUC-UaAxE

guma 2018.01.31. 19:54:43

@gazoló: :D

sokan jönnek és hihetetlen de rengeteg sok régi posztot is keresnek, olvasnak és naponta mentenek le...
nekem ennél nem kell több.
Erdős Virág is bekukkantott, és kért, hogy egy képét vegyük le. (több ezren innen viszik a versét, szó nélkül... :D
sőt a google kereső is elsők közt kidobja a blogot ha a versét keresik. ehhez pedig kell jó pár kattintás. vagy nem?)

gazoló 2018.01.31. 20:07:43

@guma: élvezőként

nem főokosként,csak 'haszonélvezőként,barátként súgom neked,a ""magyarnyelvű weben nem tudok hasonló gazdag terítékről,de ha tudsz olyat nyugodtan küldj oda) (a gyűlölködő tízezres napi olvasottságú kocsmák nem játszanak)
arról nem is szólva,hogy nagyszerű kordokumentumok maradnak fenn.

az pedig,hogy kevesen járnak ide legyen az ő bajuk,én kifejezetten imádom a magányos barangolásokat)
de azért hiányoznak jónéhányan(

gazoló 2018.01.31. 20:28:29

@guma:

Kiss Judit Ágnes

Zaj

Kislánykoromban a gúny, s a feszült
igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
A szerelemnek hívott tévelygések,
a kín horga, min vágy volt a csali,
és bölcs lettem de süket, mint a vének,
vagy zaj van. Az Istent nem hallani.
Mi jöhet még? A lassú szétesés
sejtről sejtre. A kíméletlen gének
sodornak már a végső csönd felé,
míg hallgatom a szívverésem. Félek.

(Túl mindazon, de innen mindezen
mi mást tehetnék, minthogy létezem?)

2018.01.31. 22:56:54

@gazoló:
@guma:

Ez az egyetlen hely az éterben, ahová nyugodtan írhatok. A faszom kivan azoktól a blogoktól, ahol sznobék önön nagyságuktól elájulva méricskélik mondanivalómat. Zártkörű belterjes társaságokat látok mindenhol.
Állítólag a vélemények ütköztetése céljából létrejött blogok törzskommentelői viszolyognak bármilyen ellenvéleménytől, kritikától.
Ez a kocsma még a régi szabályok szerint működik, ahol helye van humornak, ugratásnak és bátran leírhatja az ember azt, amit gondol.
Mert az élet nem arról szól, hogy felmondd a rég olvasott nagy "okosságokat". Hanem arról, mennyire fogadod el önön tudatlanságod, vagy arról, képes vagy-e saját világlátásodat megfogalmazni.
Gondoljatok csak vissza, miért is szerettük a régi gyíkot? Mert sokan voltunk, sokfélék, kíváncsiak a másik gondolataira, véleményére, érzéseire.
Ettől lett emberi a virtuális tér.
Mert bennünk él a kapcsolódási vágy.

guma 2018.02.01. 14:34:42

@eszti.....:

@gazoló:

én szeretem a csendes csavargókat, talán azért mert én is vagyok.
a régi játszótársak zöme "eltűnt". pár nagyon kellemes, okos vagy zsivány "ismerős" van még itt, ott. ami igazi ajándék, hogy némelyik ismeretanyaga lökést ad új helyeken csatangolni és nem mellékesen eszméletlen jókat kuncogni, nevetni.

ja és Eszti: neked is csak tököd van, faszod nincs! ha valaki kételkedik ebben elég ha fejemre mutatok és még meg is kérdezem: a tied nagyobb? :D

2018.02.01. 17:45:33

@guma:

Bocs, tegnap kissé elragadtak az indulatok. ))

taga20 2018.02.01. 17:56:21

@eszti.....: vettük észre. lekközelebb disztingváljá má, me nem bírjuk az ilyen kirohanásokat:)

néha úgy érzem magam, mint ez a macsek:)))

coub.com/view/10av6l

2018.02.01. 18:08:14

@taga20:

nem kis elégedettséggel tölt el a tudat, hogy téged is ki tudlak borítani.)))
a hétvégén kipihenem magam, aztán olyan finom leszek, hogy rám sem sem fogsz ismerni.

taga20 2018.02.01. 18:17:23

@eszti.....:jáj, remélem nem tolod le csupaszra!:)))

coub.com/view/xw0qc

2018.02.01. 18:33:32

@taga20:

Őrült ötleteid vannak. )))

taga20 2018.02.01. 18:56:16

@eszti.....: te kezdted, én csak tovább gondoltam:)

egy egészséges pasitól, mit vársz? majd elmosogat, vagy felporszívóz, vagy karnist fok felfúrni?

vége van má a piszi világnak, ma má a trámpok és a zémanok világa a nyerő, ahogy látom.

na zene, me jön ezerrel a hétvége!:)))

www.youtube.com/watch?v=9DZ3FdOR1GA

gazoló 2018.02.01. 19:25:02

@eszti.....: @guma:

"A faszom kivan azoktól a blogoktól, ahol sznobék önnön nagyságuktól elájulva méricskélik mondanivalómat."

..üdvözlet a klubban)

mindig tudtam,tökös csajok vagytok))

viccet,nyaligálást (nem)félretéve,jó ide bejönni közétek)

..nézd az őőőrültet)

www.youtube.com/watch?v=H-hnVeq9FTg

2018.02.01. 19:50:28

@taga20:

ugyan mit várnék?
hogy bűvöljön el és töltsön fel energiával. az sem baj, ha cinkelt lapokkal játszik.)))
a zene szuper!

taga20 2018.02.01. 20:03:46

@eszti.....: örülök, hogy teccett:)

ja és holnap kibújik a maci a barlangjából, és össze lesz zavarodva, hogy itt má egy hónapja tavasz van:)

ja és!:)))

www.napiszar.hu/showPost/Itt_a_tavasz

2018.02.01. 20:51:15

@gazoló:

Még mindig képes vagyok kiakadni az érzéketlenségtől. Főleg egy hosszú pocsék nap után.
Tegnap egyik fiatal kollégámnak estek neki az idősebb megfásultak. A srácot kemény fából faragták, energikus, következetes, biztos kézzel oldja meg a necces helyzeteket és imádja a gyerekeket.
A legvadabbat is képes megzabolázni.
De mivel nincs diplomája, kigyúrt és tetovált, így egyes kollégák állandóan pusmognak a háta mögött.
Tegnap elegem lett a pampogásból és felkérdeztem a díszes társaságot, melyikőjük lenne hajlandó végigcsinálni egy munkanapját?
A verekedni készülő diákok közé állni, elkobozni a cigarettákat és öngyújtókat, kiszűrni a balhés renitenseket?
Volt ám nagy sértődés!
Na, ezután jött a blogszféra.
Aztán én is kieresztettem a gőzt néhány felületen.
Nem kérek elnézést miatta. ))

taga20 2018.02.01. 21:03:34

@gazoló: :)

nem emlőkezem rá sajnos:))

még szerencse, hogy a szomszéd néninek jó emlője van:)))

78.media.tumblr.com/2883513a8e1d893fe2e9a1a96264ea88/tumblr_p1a7h0rs3X1u5itpoo1_400.gif

gazoló 2018.02.01. 21:03:36

@eszti.....: D

bírnám,ha tudnám merre futottál ámokot)

......

a kavarós kollegákról csak ennyit)

kepkezelo.com/images/9bhnvub6liv936p8s8tz.jpg

guma 2018.02.01. 21:03:51

maci helyett neked, hogy jó álmotok legyen:

Áprily Lajos: Tavaszodik

Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
– mint csibe héjban – kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.

Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
„Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!"

taga20 2018.02.01. 21:17:05

@gazoló: ezek a cicák milyen kezesek. lásd pl. esztit, csak úgy dörömböl, akarom mondani dorombol:))))

gazoló 2018.02.01. 21:19:04

@guma:

a vers kedvencem Áprilytól megzenésítve Jutkától,de lekapták a youtube-ról(

www.deezer.com/hu/track/16163175

ilyenkor tavasz táján Áprily egyébként is gyógyító..ha elgondolom,hogy gyermekkoromban amikor,még nem ismertem,szinte ráláttam a völgyére)

taga20 2018.02.01. 21:31:26

@gazoló: jóéjt neked is, álmogy bajszos hoffmanrózsikákkal!:)))

gazoló 2018.02.01. 21:33:31

@taga20:

nebaccá föl,mert nagyon genya dolgok és friss sebek vannak(

taga20 2018.02.01. 21:37:33

@gazoló: ne haragudj haver, tudod te jól, hogy direkte csinálom:)

coub.com/view/wh5ag

gazoló 2018.02.01. 21:51:27

@taga20:

'Jég dupla whiskyvel
Két dózis egy helyen
Egy a társaság miatt, igen
Egy, hogy jó napom legyen
Egy a rossz időkre kell
Egy hogy jól aludjak el
Már az ágyam is kemény, hideg, mint a jég a whiskyben"

..........

egy,hogy te is jól aludjál el)

24.p3k.hu/app/uploads/2015/08/Hoffmann-Rozsa.jpg

+1 hogy rémálmaid legyenek(

img3.hvg.hu/image.aspx?id=b0d13062-cbe6-4161-9171-c001b24ea1be&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

taga20 2018.02.01. 22:06:40

@gazoló: te mekkora szemét vagy!
most csatakosan fogok kelni reggel, me ezekkel a zombikkal fogok küzdeni egész éjszaka:)

most kénytelen leszek oroszul tanulni:))

dlyakota.ru/65802-krasivaya-i-veselaya-erotika-ot-devida-dubnitskogo.html

2018.02.02. 02:00:54

@gazoló:

Azon az egyetlen helyen, ahol nem lett volna szabad. De hát Isten azért adott észt az ember lányának, hogy időnként elveszítse. )))

guma 2018.02.02. 16:56:50

gyerekek! :))))

qrva okos lett mindenki.
ezért azt tanácsolom: át kell galoppozni másik posztra (esetleg terápiát venni :DDDD) mert ez már mintha károtokra volna :))))
követni sem tudom a bandát :D

taga20 2018.02.02. 17:39:23

@guma: én még azé szeretnék egy kicsit.

me sok okosság van mék a világban:)))

www.napiszar.hu/showPost/A_sok_okos_

guma 2018.02.02. 17:49:35

@taga20: :)

naja! :D ki ha nem szeretne (bocs nem megyek a napiszarra! :D)

azt azonban elárulom így utólag, hogy a címből vagy a nevetést vagy a "kacsintás" jel lemaradt!

taga20 2018.02.02. 18:19:34

@guma: mentem is okosodni a traktoros haverodhoz, me láttam szófosása volt:)

te ismered ezt a nagyokost, ahogy olvastam.
te, ez ezt a sok marhaságot, hol találja ki?
markolás közben?

ez az internet kára, hogy a leghülyébbek is oszthatják a nem létező eszüket.

u.i.: lásd néha engemet is:)))

guma 2018.02.02. 19:26:14

@taga20:

megnéztem, hogy mit keveregsz.
nem tudom mi a francért jársz oda, ha idegesít. felesleges ez a virtuóz kardcsörtetés.

úgy ismerem, mint téged.
velem rendkivül kedves volt - csak ezt mondhatom, akkor is ha minden szavával, mondatával nem értek egyet, egy érdekes embernek tartottam

boborján20 2018.02.02. 19:39:43

@guma: drága barátném, az ember horror filmet is néz.

ilyen az ember:)

ja és. érdekesnek érdekes, de úgy vagyok, mint móricka a zsiráffal.

ilyen állat nincs is:)))

na zenéljünk, me ma van a szülinapom.

www.youtube.com/watch?v=aKJvbTEnp0I&list=RDaKJvbTEnp0I

guma 2018.02.02. 20:11:14

@boborján20:

hűűűűűűűűű!

sok boldogságot!
unokámnak 28.-án lesz.

(átültél a motorról kocsiba, hogy ne keljen "fejhallgató"???)

www.youtube.com/watch?v=rHh6qI-S_Ww

boborján20 2018.02.02. 20:17:01

@guma: huuuu! cuki a srák, de azé gyerekek közé nem engedném:)

ja köszi egyébként, gondoltam kiprovokálom:)

na és zene! de valami jó, me az élet szép:)))

www.youtube.com/watch?v=jMMUgnf2E9c&list=RDjMMUgnf2E9c

guma 2018.02.02. 21:01:34

@boborján20:

őrülj, hogy kaptál valamit! :D
ne válogass.

boborján20 2018.02.02. 21:21:23

@guma: én jó muzsik vagyok, én minden lerágott csontnak örülök:)

aztán felülkerekedik bennem a libsi, és aszt mondom, hogy nájn!:)

zene!

www.youtube.com/watch?v=AHhnRaIUbeY&list=RDAHhnRaIUbeY

gazoló 2018.02.02. 23:43:36

jó éjszakát)

www.youtube.com/watch?time_continue=116&v=56OIlH6aluE

a lányoknak virágtengerrel'álmodást,mivel a maci nem látta meg árnyékát))

www.facebook.com/DailyViralStories/videos/1728323070567130/

gazoló 2018.02.03. 00:08:24

@guma:

két érdekességet,még ma éjszakára,ha nem fárasztalak,ami csak lazán,de kapcsolódik visegrádfan 'természköltőnkhöz)

kepkezelo.com/images/ey0p1t6tertwbdhxrka6.jpg

www.facebook.com/nyitottszemmel2018/videos/385397741903818/

taga20 2018.02.03. 19:59:42

@eszti.....: te egy igazi hölgy vagy:)))

taga20 2018.02.03. 20:00:15

@gazoló: te egy igazi úr vagy:)))

2018.02.04. 11:49:52

@taga20:

Biztos vagy te ebben?
Hogy viseled az idő múlását, drága barátom? Megcsapott már a kapuzárási pánik szele? )))

taga20 2018.02.04. 12:31:33

@eszti.....: ja, hogyne! plö. mútkor veled álmodtam:)))

2018.02.04. 12:32:03

ttps://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2018/02/03/elpusztult-a-vilag-legmaganyosabb-madara/

eszti..... (törölt) 2018.02.04. 13:43:19

@taga20:

Jesszus! Ilyen rosszul állunk? ))))))

Ez tökéletes zene egy lusta vasárnaphoz.

taga20 2018.02.04. 14:06:07

@eszti.....: rossz, aki rosszra gondol!

mindenkinek mek van a zsákja, vagy a foltja:))

na és, hogy alkossunk is, egy pörgős zene.

ja és a vokalista csajokkal, még így öregember koromban is el tudnék lelkizni:)))

www.youtube.com/watch?v=8tslVys1gpI&index=1&list=RD8tslVys1gpI

eszti..... (törölt) 2018.02.04. 14:44:44

@taga20:

dögös hetvenes pasi leszel. a vokalista lányok le fogják magukról szaggatni a bugyit, ha közelükbe érsz. :))

taga20 2018.02.04. 14:58:31

@eszti.....: úgy legyen, a próféta beszéljen belőled:)))
süti beállítások módosítása