He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Hobo - Ballada a gyermekkorról (Viszockij)

2018.01.04. 08:03 guma

Itt még sok Viszockij vers található magyarul http://www.wysotsky.com/1038.htm

Rendőségi jegyzőkönyv

Rendőrségi jegyzőkönyv  


A mi mércénkkel mérve nem is ittunk sokat,
Így igaz, ugye Szerjoga?
Ha a vodkát nem fűrészporból főznék,
Négy-öt üveg nem is lenne elég!

A másodikat abban a kis zugban ittuk,
Az hagyján, az még csak elment volna,
Egyet a téren, hol a sok hinta volt,
Aztán nem tudom, mert jött a mélypont.

Mit akarnak: üvegből, fáradtan, éhgyomorra...
Mint az üveg, olyan merev voltam.
Amikor a meseautó befutott,
Már hét decinél jártunk, per kopf.

Azt a harmadikat erőszakkal vittük bele,
Ez már túlzás volt egy kicsit, elismerem,
Hogy az elvtárs szemüvegét eltörtük,
Az már a portói volt, mikor rátöltöttük.

És az elvtárs mondta először, hogy oszoljanak,
Aszongya, pofa be és mozogjanak,
Nem vagyok én sör, egy percig sem haboztam,
És elindultam, aztán beindultam.

Ha valakit szidtam volna - büntethetnek joggal,
Bár ezt nem hinném, mondd csak meg, Szerjoga!
Még hogy elestem? - Zavarban voltam,
És csak a tompaságtól ordítottam.

Most jegyzőkönyvön kívül álljunk meg egy szóra,
Mire tanít a Család és az Iskola?
Hogy lesújt majd ránk az élet szigora -
Ebben egyet értünk, ugye Szerjoga?

Ha kialudta magát majd ő is megmondja,
Büntessen minket az élet szigora!
Engedjenek el, maguknak lesz könnyebb,
Majd a rendőr helyett az élet büntet meg!

Ne törődjön azzal, hogy Szerjózsa csak bólogat,
Jól ért mindent, és veszi a lapokat,
Hogy hallgat? A döbbenettől hallgat,
A szégyenétől, ami benne jajgat.

Ne zárjatok be, sír otthon az a sok gyerek,
Ő Himkibe, én Medvedkibe megyek,
Úgyis mindegy, buszok már nem járnak,
A metró bezárt, taxiba sem szállhatsz.

Mégiscsak jól esik, hogy emberként tisztelnek,
Házhoz hoznak, még le is ültetnek,
Nem a kakas kelt fel kukorékolva,
A főtörzs ébreszt, amúgy ember módra.

Kis híján zenével búcsúztatnak reggel,
Egy rubelem van, másnaposság ellen,
De nehéz a magunkfajta sorsa,
Ej, sok a bánat! Aludj csak, Szerjózsa!
Farkashajsza      


Rohanok, inam majd beleszakad,
De ma megint, akárcsak tegnap,
Tőrbe csaltak minket, tőrbe csaltak!
A kordon felé hajtanak!

Dupla csővel a fák mögül lőnek,
A vadászok árnyékban rejtőznek,
A hóban farkasok hemperegnek,
Üvöltő-mozgó céltáblák lettek.

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Ordít a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
Az erdő szélén vér ömlik a hóra.

Nem adnak semmi esélyt a farkasnak,
A vadászkéz még meg sem remeg!
Szabadságunk az erdőszélig tart csak,
Biztos kézzel leterítenek.

A farkas nem szeghet meg hagyományt,
Kölyökkorunkban vakok vagyunk,
Még farkasanyánk nevelte belénk:
A fákon túl mind meghalunk.

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Ordít a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
Az erdő szélén vér ömlik a hóra.

Lábaink és állkapcsaink gyorsak,
Felelj falkavezér, mondd meg hát,
A puskacsővek elé űznek minket,
Miért nem törünk ki a tiloson át?

A farkas sem szabad, nem tehet mást,
Már én is érzem, hogy itt a vég,
Akinek én jutottam, elvigyorodik,
És csendben rám fogja fegyverét.

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Ordít a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
Az erdő szélén vér ömlik a hóra.

 
 
 
 

Rohanok, inam majd beleszakad,
Ahogyan tegnap volt, úgy lesz ma is,
Tőrbe csaltak engem, tőrbe csaltak!
De üres marad a vadász marka is!

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Ordít a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
Az erdő szélén vér ömlik a hóra.

© Földes László. Fordította, 1998
 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3713499393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donna (Cara)mba 2018.01.04. 14:41:33

Újévet: másat, kérek, Istenem...
Amit eddig adtál: olyan rémséges.
Hazudok, istenem: adtál élettel teli kupát is. Számlád fizetem azóta is. Te uzsorás Úristen!

Nektek, aki már rég feledhettetek: békéset, boldogat!

Ha már Hobó és Viszockíj, egyik óriás kedvencem:
youtu.be/sIBzG_Pyrwk

Álmomban sárgák a lángok,
s a torkom is füstös lett.
Hé, ne siess! Hé, ne siess!
A reggel még bölccsé tehet.
De a reggel rég nem olyan,
már sosem olyan, olyan víg.
Szívod hát megint, éhgyomorra,
Vagy iszol, amennyit bírsz, újra, újra.

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor.
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.....

Kocsmákban zöld füst, fehér szalvéták.
Koldusnak, bolondnak mennyország.
De Nekem, a madárnak kalitkám.
A templomban bűz és félhomály.
Papok szívják a tömjént.
Hé barátaim, nézzetek ide!
Még a templomban sem,
még az Úr előtt sem,
Nem úgy megy, ahogy kéne.

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Mászok a hegyre lihegve.
Ne változzon semmise.
A tetőn állt egy égerfa,
a hegy alatt meggyfa,
Legalább a hegyoldal
borostyánnal legyen tele.
Micsoda örömöm lenne benne!
Ha, valami, valami még kéne!

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Át a mezőn, a folyó felett
Sötét van, sehol az Isten.
A selymes réten búzavirágok.
Hosszú az út, amin járok.
Az út mentén sűrű erdő,
telis-tele boszorkánnyal.
Az út végén ott áll,
A vérpad, a bárddal.

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Lovak táncolnak a porban,
lassúak, kezesek, lusták.
Az út mellett minden tönkrement,
a kocsma, a templom, semmi se szent!
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, gyerekek, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, nem olyan barátom.
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, nem olyan barátom.
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.

Nem olyan, barátom.....

Donna (Cara)mba 2018.01.04. 14:46:23

Más: Beth Hart & Joen Bonamassa

youtu.be/--HRQ3ckYt8

"Your Heart Is As Black As Night"
(with Joe Bonamassa)
(originally by Melody Gardot)

Your eyes may be whole but the story I'm told is
Your heart is as black as night
Your lips may be sweet such that I can't compete
But your heart is as black as night

I don't know why you came along
At such a perfect time
But if I let you hang around
I'm bound to lose my mind

'Cause your hands may be strong
But the feeling's all wrong
Your heart is as black as night

I don't know why you came along
At such a perfect time
But if I let you hang around
I'm bound to lose my mind

'Cause your hands may be strong
But the feeling's all wrong
Your heart is as black as night

Your eyes may be whole but the story I'm told is
Your heart is as black as night
Your lips may be sweet such that I can't compete
But your heart is as black as night

I don't know why you came along
At such a perfect time
But if I let you hang around
I'm bound to lose my mind

'Cause your hands may be strong
But the feeling's all wrong
Your heart is as black, your heart is as black
Oh, your heart is as black as night, as night, as night

Donna (Cara)mba 2018.01.04. 15:32:22

Más: Beth Hart & Joen Bonamassa

youtu.be/--HRQ3ckYt8

"Your Heart Is As Black As Night"
(with Joe Bonamassa)
(originally by Melody Gardot)

Your eyes may be whole but the story I'm told is
Your heart is as black as night
Your lips may be sweet such that I can't compete
But your heart is as black as night

I don't know why you came along
At such a perfect time
But if I let you hang around
I'm bound to lose my mind

'Cause your hands may be strong
But the feeling's all wrong
Your heart is as black as night

I don't know why you came along
At such a perfect time
But if I let you hang around
I'm bound to lose my mind

'Cause your hands may be strong
But the feeling's all wrong
Your heart is as black as night

Your eyes may be whole but the story I'm told is
Your heart is as black as night
Your lips may be sweet such that I can't compete
But your heart is as black as night

I don't know why you came along
At such a perfect time
But if I let you hang around
I'm bound to lose my mind

'Cause your hands may be strong
But the feeling's all wrong
Your heart is as black, your heart is as black
Oh, your heart is as black as night, as night, as night

Donna (Cara)mba 2018.01.04. 16:06:48

@Donna (Cara)mba:
Emlékek, bár tudnám törölni:

youtu.be/VbpMpRq6DV4

Ezt meg végképp sohasem hallottam volna...

youtu.be/p4WG_y7owmM

guma 2018.01.04. 18:46:33

@Donna (Cara)mba: :))))))

végre itt vagy!

hol a csudába csavarogtál idáig?
itt kell kiengedni a gőzt! vagy elfelejtetted? :DDDD

guma 2018.01.04. 18:48:27

@Donna (Cara)mba:

ja!
nincs feledés, csak csendes várakozás.
az ajtó EZÉRT mindig nyitva!

Donna (Cara)mba 2018.01.04. 19:11:44

@guma: Hosszú ennek a sora! Majd apránként. Képtelen vagyok a minimálisat is leírni most. Maradjunk annyiban: jártam mennyet-poklot. És még nincs vége. Nekem az élet úgy látszik minden bizonytalant, nehezet a végére tartogat.

Donna (Cara)mba 2018.01.04. 20:37:34

Jó éjszakát, Margaríta! Jó volt betérni és csendben leülni egy homályos sarokba.

guma 2018.01.05. 14:55:21

@Donna (Cara)mba: :)))

kösz!
jó éjszakám volt (a háló elszállt valamiért és még ez sem bosszantott)!

jó, hogy benéztél.
látod, tele van pakolva az admin konzervanyagokkal - de ez csak azért, hogy akkor is nyitva legyen a kocsma, ha én messze vagyok.
tehát: rakd be a jó kis zenéid, verseid, gondolataid és simán tedd át máshova az én anyagom.

Donna (Cara)mba 2018.01.07. 12:58:27

Senkim sincs, aki szeressen, Margaríta. Ez így nem élet.

guma 2018.01.07. 18:08:55

@Donna (Cara)mba:

Donna!

egy életvidám erős és fiatal nő voltál és leszel! :))))
szedd össze magad!
ha nagy a baj sose azzal foglalkozz, ki szeret. csak arra gondolj te kit, mit tudsz szeretni...

az élet a többit megoldja (néha lassan, de eredményesen!)
vigyázz magadra!

Donna (Cara)mba 2018.01.14. 18:01:14

@guma: Köszönöm, Margaríta! Kórházban vagyok, de majd jól leszek.

guma 2018.01.14. 19:07:22

@Donna (Cara)mba:

vigyázz magadra! :)
mielőbbi gyógyulást, zenéket, verseket!
gyere minél többet.

gazoló 2018.01.14. 19:12:31

@Donna (Cara)mba:

ismeretlenül is jobbulást Donna!

www.youtube.com/watch?v=Wm7RJaly8nI

Álmomban sárgák a lángok,
s a torkom is füstös lett.
Hé, ne siess! Hé, ne siess!
A reggel még bölccsé tehet.
De a reggel rég nem olyan,
már sosem olyan, olyan víg.
Szívod hát megint, éhgyomorra,
Vagy iszol, amennyit bírsz, újra, újra.

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor.
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.....

Kocsmákban zöld füst, fehér szalvéták.
Koldusnak, bolondnak mennyország.
De Nekem, a madárnak kalitkám.
A templomban bűz és félhomály.
Papok szívják a tömjént.
Hé barátaim, nézzetek ide!
Még a templomban sem,
még az Úr előtt sem,
Nem úgy megy, ahogy kéne.

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Mászok a hegyre lihegve.
Ne változzon semmise.
A tetőn állt egy égerfa,
a hegy alatt meggyfa,
Legalább a hegyoldal
borostyánnal legyen tele.
Micsoda örömöm lenne benne!
Ha, valami, valami még kéne!

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Át a mezőn, a folyó felett
Sötét van, sehol az Isten.
A selymes réten búzavirágok.
Hosszú az út, amin járok.
Az út mentén sűrű erdő,
telis-tele boszorkánnyal.
Az út végén ott áll,
A vérpad, a bárddal.

Még egyszer, még kétszer, még százszor, és sokszor sokszor sokszor
És sokszor sokszor sokszor sokszor,
Még egyszer – Te ki vagy?
Még egyszer – Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Lovak táncolnak a porban,
lassúak, kezesek, lusták.
Az út mellett minden tönkrement,
a kocsma, a templom, semmi se szent!
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, gyerekek, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, nem olyan barátom.
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, nem olyan barátom.
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.

Nem olyan, barátom.....

www.youtube.com/watch?v=kZLTWLQWXwc
süti beállítások módosítása