He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Húsvéti szokások 2017-ben is

2017.04.16. 08:00 guma

Húsvétvasárnap – mikor reggel az asztalon illatozó sonka már vár bennünket – és az azt követő húsvéthétfőn tehát a feltámadásba, az örök életbe és az újjászületésbe vetett hitünket ünnepeljük. A természet újjászületésének, a tavasznak a megünneplése már a keresztény idők előtti, pogány korszakban is jelen volt, számos mai népszokásunk kapcsolódik ehhez. A tojás, a nyuszi, a virágok és a kis madarak szimbolikus húsvéti ábrázolása is mind erre utal vissza. Persze nálunk főleg a német–germán területről átvett szokások élnek elevenen húsvétkor, azért a világ számos pontján, elég eltérőek lehetnek a húsvét megünneplésének hagyományai.

Erre a dátumra esik húsvét 2017-ben

Húsvét a legnagyobb és legfontosabb ünnep a keresztény kultúrkörben: Krisztus feltámadásának ünnepe. Mivel mozgó ünnep, majdnem minden évben más dátumra esik, ráadásul az iskolai tavaszi szünet is a húsvéthoz igazodik, így nagyon nem mindegy, mikor lesz húsvét 2017-ben.

A Biblia tanítása szerint Jézus, pénteki kereszthalálát követő harmadik napon, azaz vasárnap feltámadott halottaiból, és ezzel megtörtént a legnagyobb csoda: Istenbe vetett hitével legyőzte a halált. Azt ünnepeljük tehát húsvétkor 2017-ben is, amely idén április 16-ra esik, hogy Krisztus kereszthalálával megváltotta az emberek bűneit

Mitől függ, mikor lesz húsvét 2017-ben?

Az, hogy mikorra esik húsvétnemcsak a Nap állásától, de az adott évben a holdnaptár szerinti holdtöltétől is függ: jelenlegi, hivatalos katolikus álláspont szerint az adott év tavaszi napéjegyenlőségét követő első holdtölte utáni vasárnap. A húsvét 2017-ben is mozgó ünnep, mindenkori legkorábbi időpontja, március 22-e lehet, abban az esetben, ha a tavaszi napéjegyenlőség egy szombati napra esik, és pont akkor telihold is van. A húsvét legkésőbbi lehetséges dátumára pedig április 25-ét jelölték meg az első niceai zsinaton. Ez legutóbb 1943-ban volt, mivel ebben az évben, a tavaszi napforduló pontosan egy holdtölte utáni napra esett, a következő telihold pedig vasárnapra, így még egy hetet kellett várni a húsvét megünneplésével.

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20170310/husvet-2017-mikorra-esik/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr7612329167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása