He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Bevetik a hadsereget?

2015.08.26. 10:00 guma

A keddi kormányzati konferencia, majd a nemzetbiztonsági kabinet azt követő ülése után hét minisztert kérdeztünk. A nyilvánosság kizárásával zajlott eseményről nem akartak beszélni, de annyi kiderült, hogy a migrációs hullám kezelésére már a katonaság bevonása is eszükbe jutott – de hogy mire, hol és miért, arról nem mondtak semmit. Több miniszter elmenekült kameránk elől azzal, hogy az utcán nem nyilatkozik nekünk – igaz, máshol, máskor sem szokott.

A Fidesz bevetné a honvédséget az „egyre agresszívabb népvándorlók” ellen

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke utalva a délelőtti röszkei dulakodásra bejelentette: a Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra. A rezsibiztos egyébként feltalált egy új, de hibás szót is:

A Fidesz szerint a Magyarországra illegálisan érkező „népvándorlók” egyre agresszívabbak.

(A népvándorlást arra mondják, ha egy nép vándorol, a népvándorló szó így értelmetlen, pláne ha Németh Szilárd a menekültek szinonimájaként használja.)

A kormánypárti politikus elmondta: szeptember 1-re összehívták a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság együttes ülését, amin országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek majd elő, hogy lehetővé tegyék „a határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos stratégiák tekintetében” a honvédség bevetését. Ennek körülményeinek kidolgozására felhatalmaznák a kormányt.

A jövő keddi – várhatóan nyilvános – tanácskozásra meghívják a kabinet képviselőit is, Lázár Jánost, a Miniszterelnökség vezetőjét és Hende Csaba honvédelmi minisztert.

Németh Szilárd szerint mivel kétharmados felhatalmazásra van szükség a határozati javaslat parlamenti elfogadásához, így azt a Fidesz-KDNP-frakción kívül másoknak is támogatniuk kell. Mint mondta:

Jövő héten kiderül, hogy kik azok a parlamenti képviselők, akik a Magyarországra illegálisan érkezőket támogatják a magyar emberekkel szemben.

Magyarországnak nemcsak a saját, hanem az Európai Unió határait is meg kell védenie – mondta Németh, aki szerint az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy Brüsszel képtelen kezelni a jelenlegi helyzetet, ezért azt csak nemzeti szinten lehet megoldani.

Arra a kérdésre, hogy támogatják-e a Jobbiknak a honvédség mozgósításával kapcsolatos alaptörvény-módosítási javaslatát, Németh Szilárd azt válaszolta: minden lehetőséggel úgy kell számolni, hogy vagy megteremtik annak jogszabályi feltételét, vagy a már érvényben lévő törvényi feltételek alapján döntenek róla. (MTI)

http://444.hu/2015/08/26/a-fidesz-bevetne-a-honvedseget-az-egyre-agresszivabb-nepvandorlok-ellen/

Rendőrfőkapitány: Nem lesz tűzparancs a határon

Határrendészeti igazgatóságot állít fel szeptember elsejétől az ORFK, a Készenléti Rendőrségen belül hat határvadász egység alakul a déli határ védelmére 876 próbaidős végzős rendészeti szakközépiskolás részvételével. Papp Károly országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta: nem lesz tűzparancs a határon.

Határrendészeti igazgatóságot állít fel a rendőrség szeptember 1-jével, a magyar-szerb határ védelmét 2016 fővel erősítik meg – jelentette be Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A Készenléti Rendőrségen belül hat határvadász egységet állítanak fel, ezek tagjai között 876 próbaidős végzős rendészeti szakközépiskolás lesz.

Papp Károly hangsúlyozta: nincs és nem is lesz tűzparancs az illegális migránsokkal szemben, a rendőrök számára a törvényileg rögzített kényszerítő eszközök állnak rendelkezésre.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr937735264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása